Kötelező biztosítás online díjkalkulátor

Bejegyzés dátuma: 2010. október 21. - Írta: LIP

A 2010. évi kötelezőbiztosítás-kampányban várhatóan legalább egymillióan, de egyes becslések szerint akár 2, 5 millióan is válthatnak biztosítót (vagy csak biztosítást) a gépjármű-tulajdonosok közül.

A kgfb piac szabályozásának egyik leglényegesebb, még 2009-ben meghozott változtatása, hogy a korábbi, fixen egy konkrét naptári időszakhoz kötött szerződéskötési kötelezettséget átrendelte egy másik, a naptárhoz képest relatív időponthoz, ez pedig a gépjármű megvásárlásának napjával megegyező éves díjforduló. Ennek ellenére a legtöbb tulajdonos “átigazolási időszaka” még jó néhány évig (igaz, egyre csökkenő számban) az év utolsó 2 hónapjára fog esni.

E ténynek, valamint további jogszabály-változásoknak köszönhetően a biztosítótársaságok és az alkuszcégek részéről talán még a korábbiaknál is élénkebb, intenzívebb, hangos verseny várható. Ugyancsak ez irányba hat az, hogy a piacra frissen belépő Astra Biztosító kénytelen lesz valami varázsszerrel arra ösztökélni a többi társaság ügyfeleit, hogy 2011-re vele, s ne a korábbi szolgáltatójukkal szerződjenek.

Ez a varázsszer pedig – nem kell hozzá tenger ész, hogy kitaláljuk – legelső sorban a kedvezőbb, olcsóbb díj lehet. A többi szereplő, ha nem akar súlyos piacvesztést elszenvedni – kénytelen lesz szintén e szempont mentén alakítani üzletpolitikáját, azaz kemény árverseny alakulhat ki. Annak ellenére, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kínáló cégek kár-kifizetései és működési költségei is emelkedtek az előző éviekhez képest.

Az oldalon található kötelezőbiztosítás-díjkalkulátor használatával egy közepes zacskó földimogyoró elfogyasztásának ideje alatt, egyszerűen, biztonságosan kiválasztható a legjobb biztosító legjobb biztosítása. Kettő, egymástól függetlenül működő ellenőrzési rendszer garantálja a (helyesen és pontosan megadott adatok alapján) fizetendő díj helyességét. Online szerződéskötés gyorsan, egyszerűen.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!